Szép és nemes hivatás a hagyományőrzés, melynek egyik látványos és közkedvelt része a jurta. Két évvel ezelőtt a Falunapon többen is közelebbről megtapasztalhatták, miként épül fel, s milyen élmény benne lenni. Galántai Gábor hagyományőrző tevékenysége sokrétű, a vele folytatott beszélgetésből sok érdekességet tudhatunk meg.
Baracskai kötődés
Galántai Gábor Knut 1957-ben született, kb. 20 éve vállalkozó a feleségével, Katával. Van 1 fia, 1 lánya és 4 unokája (ketten már baracskai születésűek, mindkettő lány és ikrek). Baracskára kerülése 4 és fél évvel ezelőtt véletlenszerűen alakult. Korábban lányáék vásároltak meg itt egy telket, s ők ajánlották a jelenlegi házat. Megnézték és pont megfelelt, ráadásul egy utcában is lakhatnak velük. Régóta vágyakozott vidékre és kertes házba, s Baracskának számára van még egy előnye: „közel a Velencei-tó, nagyon szeretek oda járni, és hogy még közelebb van, még többször tudok lemenni”.
Jurta készítés – a kezdetektől a hivatásig
Gábor első találkozása a jurtával sorsdöntő volt: „elmentem egy rendezvényre nagyon régen, és akkor még egy embernek, a Nyers Csabának volt egyedül jurtája az egész országban, és én azt megláttam, bementem, körülnéztem, és azt mondtam, hogy nekem egy ilyen kell, ez így kezdődött”. Jurtával kb. 10 éve foglalkozik: „Először hobbiként indult, mivel szorosan az egyik hobbimhoz fűződik, magához az íjászathoz és a honfoglaláskori dolgokkal való foglalkozáshoz.” Sokféle helyszínen jelentek már meg jurtával: „országszerte mindenfele, sőt még az elszakított területek fele – tehát Erdélybe, Kárpátaljára, Felvidékre is – járunk rendszeresen rendezvényekre. Azon kívül el szoktunk menni itt országon belül iskolákba, óvodákba, például voltunk 3 évvel ezelőtt a Tordasi Fogyatékos Intézetben is az egyesülettel, teljesen ingyen láttuk el a feladatot.” Számára a jurtázás már nem csak hobbi: „Én azt mondom, hogy egy hivatás is, tehát semmiképpen nem foglalkozás, mert foglalkozás az, amivel pénzt keresünk, és azt azért csináljuk. A hivatás pedig az, amit az ember öntudatból, elkötelezettségből visz és csinál. A jurtázással tulajdonképpen a gyökereket visszük tovább mindenfele.”
A jurta állítás és készítés fortélyai
Gábor elmagyarázza, mi a jurta: „A jurta attól jurta, hogy könnyen mozgatható, téliesíthető, nyáriasítható. Könnyűszerkezetű építmény, amivel vándorolni lehetett, könnyen felállították. Egy jurtához 2 gyakorlott embernek kell 1 óra hossza, amíg felállítják, 1 óra, amíg berendezik, és akkor már este nyugodtan is alszanak. Aztán reggel elbontják 1 óra hossza alatt és mennek tovább. Nagyon praktikus dolog, bárhol felállítható és könnyedén. Ezt lehetett látni 2 évvel ezelőtt a falunapon, 2 óra hossza alatt berendezve meg lehet csinálni az egészet.” A jurta állítás 1 órája komoly odafigyelést igényel. Amikor Gábor egy rendezvényre indul és felpakolja a jurta elemeit gépkocsijára, vizuálisan maga elé képzeli a jurtát és felépíti gondolatban, hogy minden eleme megvan-e, mert – ahogy mondja –, aki kapkod, az otthon hagyja a tetőléceket vagy az ajtót, és akkor már egy jurta nem építhető fel. Balesetek, bakik természetesen itt is történhetnek: „Elő szokott fordulni – ezt elég sokan elkövetik mint hibaforrást –, hogy amikor összeépítik a jurtának az oldalrács-szerkezetét és feltennék a tetőléceket, elfelejtik a lélekkötelet feltenni. Na most a lélekkötél tartja meg az oldalfalnak a tetejét. Amikor terhelés éri fentről a tündöklő karikával meg a tetőlécekkel, akkor hajlamos kifordulni és beomlik az egész középre. Az a kötél, ami fent van körbe, az nem engedi ezt a fajta dolgot. Azért hívják lélekkötélnek, mert ez a lelke a jurtának, ha ez nincs, akkor összeomlik.” Van egy sorrend az építésnél, és van egy sorrend a bontásnál is, aki nem figyel oda, az tönkre is teheti a jurtát: „az építés és bontás úgy zajlik, hogy amit utoljára raktunk fel a jurtára, azt kell leszedni legelőször bontásnál, és így tovább visszafelé”. A jurta készítése is komoly tudást igényel: „Kell egy óriási elszántság, akarat. Megveszed a faanyagot, felszeleteled körfűrésszel a léceket, a rács léceket, a tetőléceket. Elkészíted a bőrszegeket, össze bőrszegeled, megcsinálod az ajtót, megcsinálod a tetőléceket, a tündöklő karikát – ezt mások füstkarikának hívják. Aztán mikor elkészült, leveszed a méreteket, megvarrod rá a ponyvát, feldíszíted megfelelően. Kész is a jurtánk. Most ez így nagyon egyszerűnek hangzott, de ez 2 embernek 1 hónapi munkája.”
Az egyesület
Gábor számára nagyon fontos a hagyományőrzés: „Szerintem születési adottságként belém van kódolva az ilyen irányú érdeklődés. A hagyományőrzésnek egy lényege van: kutatni a múltat, a gyökereket és azt továbbadni azoknak az embereknek, akik esetleg valamennyire vagy egyáltalán nem tájékozottak az ősi magyar kultúráról.” Az Árpád Nemzetség Hagyományőrző és Kézműves Egyesület 5 évvel ezelőtt alakult. Baráti körét összehívva 12 emberrel alakították meg. A bejegyzett egyesület számos programot szervez, és folyamatosan fejlődik: „Úgy érzem, véghezvittünk már olyan dolgokat, amire sok baracskai büszke lehet. Megköszönték nekünk, hogy Baracska már nem csak a börtönről híres.” Terveik között szerepel, hogy a Honfoglalástól egészen a jelenkorig a történelmet be tudják mutatni. Az egyesületnek vannak tiszteletbeli tagjai is, akik az elszakított területeken élnek: pl. Erdélyben, Kárpátalján, Felvidéken, Délvidéken. Gábor úgy gondolja, ha lesz egy íjászklub, egy íjászpálya és egy kézműves kör, akkor az emberek talán jobban összejárnak, megismerik egymást: „Ez a dolog egy kapocs, tehát fel is hívom a falu figyelmét, hogy akinek valamilyen ötlete, terve van, az részt vehet az egyesület munkájában, akár a támogatásával, akár a segítségével, akár a rendezvényeken való megjelenésével.”
Íjászat, hagyományőrzés – ismeretszerzés
Az íjászat és más hagyományőrző tevékenységek nyitottak, lehetőség van a kipróbálásukra. Gábor példaként említi, hogy amikor a Tiszta Forrás Ifjúsági Tábor itt Baracskán zajlott, akkor szervezett program keretében eljöttek a gyerekek: beszélt nekik a jurtáról egy hosszabb előadásban, a fele csapattal kiment íjászkodni, a csapat másik fele pedig kézműveskedett. Utána cseréltek. Megemlíti azt is, hogy buszos csapatok is érkeztek már hozzájuk. A kipróbálás és ismeretszerzés lehetőségét szeretnék kiterjeszteni más települések iskoláira is. Ez egy „élő történelemóra” néven futó 1 napos program lenne: „délelőtt 10 óra felé megérkeznek, és délután 3-ig itt töltik az idejüket. Ebben benne lenne a kézműveskedés a kézműves helyiségünkben, egy jurtáról való előadás, s kapnak egy ebédet, ami egy honfoglalás kori étel, amit Áldosnak hívnak, és azt kóstolják meg. Ez az étel régen a föld alatt lévő gyökerekből, a föld fölött lévő növényekből és az égen repülő madarakból készült. Mi általában a zöldségek mellé pulykát tálalunk, mert az puha és mindenki szívesen eszi, mert nincs mellékíze.” Arra is gondoltak, hogy más falvaknak a programot költségért végzik, és azt az összeget, amit tőlük kérnek, azt másra fordíthatják: például az említett ifjúsági táborban való részvételt, a Tordasi Fogyatékos otthonban való látogatást biztosíthatják vele.
Gyerekek táboroztatása
Gáboréknak köszönhetően 3 alkalommal Baracskán táboroztak kárpátaljai gyerekek. A történet egyszerű és szép: Kárpátalján jártak kint a Kárpátia zenekarral, s meglátva az ottani körülményeket, hazafelé jövet döntöttek úgy, hogy onnan 10 gyereket meghívnak és táboroztatnak a jurtákban. Ez egy teljesen ingyenes részvétel volt, a Kárpátia zenekar állta az útiköltséget, hogy el tudjanak jutni idáig. Gábor feleségével karöltve összefogott a barátaival és ismerőseivel, s létrehozták a tábort a gyerekeknek: a barátok hozzájárultak azzal, hogy ott voltak, kézműveskedtek a gyerekekkel, Gábor és Kata pedig anyagilag támogatta a tábort. Az egyesületi tagok eljöttek és segédkeztek az íjásztatásnál, kézművességnél, ők ezzel tudták támogatni. A kézműveskedés Kata és Ragóné Ági vezetésével zajlott.
Büszkeségek
Gábor, arra a kérdésre, hogy mi az, amire büszke eddigi élete során, több dolgot is kiemelt. Amire a legbüszkébb, az az, hogy magyar. Büszke arra, hogy gyermekeit magyar öntudattal nevelte fel. Minden olyan magyar kézművességre megtanította őket, amit annak idején az emberek csináltak. Ekképp azt a lépcsőt már megtette, hogy továbbadta gyermekeinek ezt a fajta tudást. A gyerekeiben pedig megvolt az az akarat, ami által ezt folytatják. Most az unokákon a sor. Büszke arra is, hogy részt vehetett a Kárpátia zenekar létrehozásában, valamint hogy létrejött az Árpád Nemzetség [egyesület].
Egyéb tevékenységek
Gábornak van más kedvelt tevékenysége is, ez pedig a repülőmodellezés. Most, amikor már minden eszköze megvan a hagyományőrzéshez, kezd visszatérni a modellezéshez, amely gyerekkori hobbija is volt. Vallja, hogy akinek kézügyessége van, az sok mindennel tud foglalkozni. Elmondása szerint háromféle modellező létezik: „az egyik az, akinek nagyon ügyes keze van és meg tudja építeni a modellt, a másik az, akinek nagyon ügyes keze van és használni is tudja a modellt, a harmadik az, aki nagyon jól repül, de nem tudja megépíteni a modellt. Én büszke vagyok arra, hogy repülni és építeni is tudok egyaránt.” Ugyanúgy, mint a hagyományőrzésnél, itt is a következő gondolata az, miként tudná megosztani másokkal ezt az élményt és tudást. Az ötlet elő is állt: az iskolán belül vagy a faluházban létre lehet hozni egy repülőgép modellező szakkört, ahol az ő 30-40 éves tudását kamatoztatva a gyerekeket megtanítaná a modellezésre, a modellépítésre, a technikának az elsajátítására, motoros repülőkre, bármire, amit tud. Ezt egy nagyon jó dolognak tartaná. Tervezi is, ha lesz majd valamilyen rendezvény vagy falunap, akkor ezzel a dologgal is megjelenik majd. Gábor egyéb tevékenységei között említette még azt is, hogy rajzol, pólókat csinál, valamint kézzel fest meg különböző zászlókat: „Ez is egy nagyon jó érzés. Mindenki számára fontos a zászló, mint jelkép, mert ha eltűnnek ezek az értékeink, akkor eltűnünk mi is. Akkor tudja magát jól érezni az ember, ha azok a dolgok, amiket szeret, azok körbeveszik.” A nemzeti lobogó mellett nagyon sok hagyományőrző egyesületnek, szervezetnek, önkormányzatnak gyártott már zászlót. Vannak hagyományőrző egyesületek, akik az Öreg Zászlóvivő (ez Gábor beceneve) lobogói alatt vannak. Ezeket a zászlókat, ha teheti és van rá egy kis megtakarított pénze – maga az alapanyag ára nem sok, hanem a munka, amit belevisz, az a hosszú idő – a hagyományőrző egyesületeknek általában rendezvényeken adományként szokta ünnepélyesen átadni: „Már Ti is álljatok saját lobogó alatt!” címmel. Zászló és pólókészítés Gábor 1980 környékén végzett szitanyomó tanfolyamot. A póló és a zászlókészítés számára azért fontos, mert a saját gondolatvilágát és kézügyességét az alkotásokban közzé tudja tenni. A pólókban és a zászlókban is a magyar nemzeti öntudatot tudja továbbadni, akárcsak a hagyományőrzésben. Most már a pólókat bárhol lehet viselni, pl. iskolákban is. Ezt mindenki láthatja, véleményt alkothatnak róla. A zászló a következőképp készül: „selyemanyagból van kiszabva, aztán a minta meg van rajzolva egy vékony vonallal, majd textilfestékkel ecsettel kifestve”. A pólók mintái már összetettebb módon készülnek: általában papíron megrajzolja, és utána pausz-papírra átmásolja. Ezt a pausz-papírt fotózza be a szitára, amit később kinyomtat. Nagyon örül annak, hogy a modern technika is segítségére van: a számítógéppel sokkal könnyebb mindezt létrehozni. Sokkal hamarabb lehet megcsinálni és ráadásul szebben is. A modern technikának annyiban örül, hogy amire az embernek szüksége van, azt le tudja tölteni. Mobiltelefont sose használt, mert nem érezte, és most sem érzi szükségét. A vezetékes telefonon aki akarja, el tudja érni.
Küzdelem a pólóhamisítókkal
A hamisítók nagy gondot jelentenek a pólókészítőknek: „Alkotni dolgokat – önálló ötletekkel kell létrehozni. Na, most ezek a hamisítók általában úgy csinálják, hogy külföldi vagy magyar együtteseknek a pólóit hamisítják, mindenféle mintát vagy képet lekoppintanak, amiről úgy érzik, hogy egy sikeres munka, valakinek a szellemi terméke, aki megrajzolta. Nem veszik a fáradságot, hogy megrajzolják, gondolkodjanak rajta. Van rá érdeklődés, és ez is baj. Ők rontják az eredeti pólók forgalmazóinak az esélyeit.” Az a pólómennyiség, amelyet nagyon rossz minőségben hamisítanak, rengeteg. Gábor vásárolt is már ilyeneket a piacokon, pl. Érden: „Ott felhívtam a hölgy figyelmét, hogy ezek levédetlenek, a saját ötletek és szellemi termékek nem szorulnak levédésre. Azzal le van védve, hogy én alkottam, és ez nem az ő alkotása. Felhívtam a figyelmét arra, hogy nagyon nagy problémái lehetnek.” Gábor beavat a pólóhamisítás történelmébe. Elmeséli, hogy korábban, ha egy külföldi zenekarnak nem volt Magyarországon képviselete, akkor nyugodtan gyárthattak pólót, mert nem volt szabályellenes a törvények szerint. Azonban az EU-ba lépés óta, ha egy komolyabb zenekarnak van Münchenben egy képviselete, akkor az az egész Európai Unióra vonatkozik, mint védettség. Termékeket csak akkor lehet gyártani, ha szerződés van az illetővel. Így leállt ezeknek a pólóknak a hamisítása Magyarországon, mert óriási büntetéseket és jogdíjakat követelnek utána. Fontos a hatósági szervekkel való együttműködés: „A Vám- és Pénzügyőrséggel összeálltunk, és velük karöltve sikerült a hamis áruk egy részét elvámoltatni. Ezeket elkobozzák és megsemmisítik. Ha a kereskedők nem vásárolják a hamis terméket, akkor hozzám fognak eljönni az eredeti áruért. És ha nem járnak a hamisítóhoz, akkor annak nincs értelme tovább gyártani.” A hamis és az eredeti pólók minősége között szembetűnő a különbség: „A hamisítók olyan rossz minőségben és rossz alapanyagra teszik a mintát, ami pár mosás után már használhatatlanná válik. Lejön a minta, nincs hőkezelve, semmi sincs végrehajtva, ami kell. A póló alapja egy kínaiak által gyártott portörlőnek sem alkalmas anyagra kerül. Azt mondom, hogy a hamisítók, ha már hamisítanak, akkor legalább annyi erőt és fáradságot vennének, hogy minőségében ugyanazt adnák, és ne lehessen megállapítani, a különbséget.” A pólókészítés folyamata a hagyományőrzéshez kapcsolódik, csak rekonstruálnak, nem lopnak. Egy olyan típusú embernek, mint Gábor, akinek vállalkozása van, önellátóan él, ki kell gondolnia azt a terméket, amit meg tud csinálni és majd el is tud adni. Mert hiába talál ki egy terméket, ha nem eladható, mert nem kell senkinek sem. Akkor csődbe megy. Nagyon sokat kell gondolkozni, akár egy grafikán, amikor a pólóra megalkot egy mintát, hogy az miről szóljon, kihez szóljon. A tervezésnél oda kell figyelni: „ha ránézel egy pólóra, akkor megragadjon a tekinteted és visszanézzél rá, hogy: Hú, ez de jó!” Meg kell találni egy mintánál az arányokat, a betűnagyságokat, a színeit és a színvilágát, ami illik ahhoz. Ez az, amire a hamisító képtelen, mert nem szán rá energiát. Neki arról szól a munkája, hogy itt van a minta, lemásolja, legyártja. Gábornak arról szól a dolog, hogy el kell jutnia odáig, hogy egy kész terméket állítson elő: „Ugyanúgy, mint bármely más feltalált dolognál. Annak, aki kitalálta, azért kell többért árulnia, mert időt és energiát fordított a termék előállítására. Nem úgy, mint a hamisítónak. Ő azért tudja olcsóbban adni, mert a rossz minőségű termék nála feleannyi. Mert úgy tudja előállítani, hogy nincsenek előmunkálatai rajta. A hamisítás egy egyszerű dolog, mert nem kell gondolkodni. Csak megnézi és már rögtön hamisítja is. Megvesznek egy pólót, azt szétszedik és annak a mintájára csinálják.”
Kihívások
A közeljövő kihívásain gondolkozva Gábor két irányból közelít. Az egyik kihívás számára az egyesülethez kapcsolódik, el szeretnék érni, hogy országosan minél több helyen legyen egyesületi kirendeltségük, hogy kialakuljanak a „törzsi” kötődések. Ezzel elérnék, hogy az egyesület országossá váljon. Már van egy kirendeltségük, azonban elég távol vannak egymástól, így nem valószínű, hogy minden rendezvényen össze fognak futni. A bővüléshez minél több kellékre van szükség. Az egyesület számára ez a fejlődés iránya. A másik és talán a legnagyobb kihívás számára, hogy ő, mint baracskai lakos milyen szinten tudja valóra váltani Baracskán azt a fajta elképzelést és tudást, amit ő csinál: „Úgy bevinni a falu közösségi tudatába, hogy az érdeklődést váltson ki. Az ember igyekszik terjeszteni és minél több emberrel megismertetni a dolgot. Ha visszajelzést kap, akkor az már valamilyen szintű elismerés.” Baracskával kapcsolatban Gábor elismeri, hogy tájékozottsága még nem eléggé széles. Lelkesedése azonban kiemelkedő, szeretné a falu közösségét összekovácsolni, erre több ötlete is van. A faluháznál szívesen tartana hagyományőrző napot, ahol az emberek beszélgethetnek, ismerkedhetnek egymással. Továbbá gondolkodott azon is, hogy érdemes lenne létrehozni egy turisztikai látványosságot, amire több helyről érkeznének az érdeklődők. Az általuk elköltött pénzt vissza lehetne forgatni ennek a kulturális és turisztikai látványosságnak a fejlesztésére és a közösség fejlődésére. Nem könnyű a feladat: „Sajnos, egy ember ezt az egészet összefogni úgyse tudja, kellenek mellé még olyan emberek, akik cselekednek. Közösségileg kell véghezvinni a dolgokat. Nem az önkormányzat feladata, hanem az embereké.”
Az interjút készítette: Pallag Norbert
Köszönetemet fejezem ki páromnak: Bognár Brigittának a sok segítégért amit az interjú készítésében nyújtott.
